Merthogy elsőre ritkán sikerül. Bújtam a netet előtte, mire kell számítani, mennyire fényesek a kilátások... Egy szakgárdát is hívtam, nem volt könnyű szilveszter előtt közvetlenül, de minden rovarszeretetem ellenére nagyon, NAGYON nehéz volt esténként abban a tudatban elaludnom, hogy hamarosan ízelt lábak almamag nagyságú gazdái lépnek a bőrömre, lakmározás céljából.
December 30-án, hétfőn jöttek este 8 körül, mert 7-ig dolgoztam. Előtte sikerült vennem hazafelé rohanva különböző méretű szemeteszsákokat, amiben majd azokat a textíliákat, párnákat csomagolom be alaposan, amik már nem fértek a mosógépbe 60 fokos mosásra... továbbá letakarni mindent, mert a telefonba azt mondta az írtó ember, hogy "minden folyni fog". 30 nm-es lakásom egyik sarkát, mely a galéria alatt volt, kiürítettem, és feltornyoztam a másik sarokban (PC íróasztala, 2 fiókos polc, festőállvány, e-pianínó, CD állványok. A hófehér kanapé maradt, mert abba is beleköltöztek, jól összekakálták (a megemésztett véremmel) a varartoknál...
Ember kiküldött a szabadég alá (szobaajtó híján), teletöltötte vízzel a kompresszoros tartályát, és 20 percen keresztül zakatolt a masina, majd kijött, hogy oké, mossak fel, mert a parketta, 15000 forint, és 10 nap múlva már megjelennek, ha nem sikerült az első kör, de szerinte nem lesz gond. A matrac rizikós, ha vissza kell jönnie, már nem szeretné itt látni (azaz dobjam ki). Amúgy egy szimpi figura volt, fiatal, elég szótlan, de látszott a kérdéseimre adott válaszából, hogy ért hozzá. Másodszorra garanciális = nem kell fizetni.
Bementem. Matrac szétázva áll a galéria alatt a lépcsőnek döntve, a tavaly meszelt falon méteres, szürke folyások, fehér kanapém mint a frissen használt szivacs, galérián centis, a parkettán ujjnyi folyékony méreg. És rajta a szivacs. Villámgyorsan elkezdtem feltörölni felmosófával, aztán papírtörlővel. A matracot (140*200) kiráncigáltam a konyhafolyosóra, ami le van kövezve, inkább ott száradjon, parkettázásra nincs most negyedmillióm. Megmentettem 2 elázott könyvet is: a parkettaszegély mentén végigfújta majdnem az egész szobát.
Felkaptam a laptopot, egy váltóruhát, és elballagtam wifizni (közben kaptam egy gyilkos e-mailt, angolul kellett hosszú választ fogalmaznom). Ott nem aludhattam, csak nyitott ablaknál, de még 5 fokosan is tél a tél, tehát a közel lakó barátnőmhöz mentem, aki ezzel megmentette az életemet, mert még 2 éjszakát ott aludhattam. Másnap az év utolsó napja, nem kellett munkába menni, cserébe átmentem megnézni otthonom romjait. Igen, a fal megszáradt, de ott maradtak a szürke csíkok, mert a galéria fal menti végeinél évek alatt megült koszt kimosta a rengeteg folyadék... szoktam azt porszívózni, de ezek szerint mindenhova fel fértem hozzá.
Kanapémon még vizes foltok és sárgás foltszélek jelezték, hogy előző nap fürdőzött, matracom (ami nagyon útban volt a folyosó közepén a hűtőnek döntve), olyan képet mutatott, mintha egy aluljáróból hoztam volna föl elkérve a hajléktalanopktól. Szellőztettem, mert még csak másnap volt, a hidegben főztem teát, kibányásztam mág egy sor ruhát (szilveszteri bulinak valót pl) a szekrényből, bekapcsoltam a routert, neteztem egy kicsit, és visszaballagtam barátnőmhöz vacsorázni.
Éjjel, amikor ott aludtam, átgondoltam az írtó ember intelmét: ha viszek át hálóruhát, vasaljam ki előtte. Nem vasaltam ki, igaz, nem is hálóruhát vittem át. De vittem egy másnapi váltóruhát, ami hajtogatásra várva napokig hevert a fehér kanapén többedmagával. Ha belepetéztek, itt kimásznak, és barátnőm sokkal zsúfoltabb, galériás, szekrényes, könyvespolcos (a könyvek lapjai közt is szívesen élnek) hálójában is irtani kell, beleugrom a Dunába. Akkoriban elég gyenge idegzetű voltam, egész nap mindenhol viszkettem (pedig ezeket nem érezni, és csak éjjel támadnak), remegtem, foltokban fáztam mindenhol.
A szilvesztert végigbőgtem, aztán az újévet próbáltam optimistán kezdeni. Illetve barom módon struccosan: nem néztem körül. El akartam hinni, hogy sikerült... Terveket vittem végig: a kanapé onnantól műtárgyként funkcionált (érintetlenül llt a galéria alatt), egyetlen meghagyott lepedőm és takaróm és két világos színű plédem, pérnám huzat nélkül várt engem esténként a galérián, a pizsama is csak fönt lehetett, egy szál bugyiban közlekedtem a két "szint" között. Mígnem egy éjszakába nyúló munka végén, kettő óra elmúltával megláttam egyet mászkálni a műtárgy kanapén, a spot lámpa reflektorfényénél. Ó NE.
